logo

Monthly Archives: október 2016

kérdőjel

Hamis pályázattal nyertek egy milliárdos közbeszerzést Józsefvárosban

Valótlan információ közlésével nyerte el egy konzorcium a VIII. kerületi Auróra utcai rendelőintézet 997 milliós felújítását. Konkrétan a referenciáikat illetően kamuztak: azt állították, korábban csináltak már ilyet, de valójában mégsem – írja a Direkt36 oknyomozó portál. A 2014-ben kiírt, nagyrészt uniós pénzből finanszírozott pályázaton ugyanis feltétel volt, hogy a jelentkező korábban újított már fel egészségügyi intézményt egy lift és egy fűtési rendszer „komplett cseréjével”. A végül győztes, az EU-Line Zrt. vezette konzorcium azt állította, hogy egyik tagja Uruguayban, Pando városában […]

tarlosistvan

Tarlós: “Valakik” hátráltatják a 3-as metró felújítását

Tarlós István szerint az áll mindennek a hátterében, hogy nincs elég magyar busz a pótláshoz, és ezért akarják egyesek az időt húzni. Tarlós István főpolgármester feltételezése szerint “valakik” azért hátráltatják a 3-as metróvonal felújításának elkezdését, mert nem áll rendelkezésre megfelelő számú magyar busz a metrószerelvények pótlására. Tarlós István hétfő reggel, a TV2 Mokka című műsorában úgy fogalmazott: “valakik – valóban úgy tűnik -, hogy hátráltatják az egész projektet, és ezek a valakik nem a fővárosi önkormányzatnál vannak. Feltételezésem szerint nincs […]

ybl villa

Lezárult az Ybl Villa felújításához kapcsolódó közbeszerzés

Az év végéig a Raw Development Kft. végzi a Pallas Athéné Domus Animae Alapítványa (PADA) tulajdonában lévő I. kerületi Ybl Villa épületének projektmenedzseri feladatait, a műszaki ellenőri teendőket pedig a DVM Design Kft. látja el az alapítvány közbeszerzési eljárásának eredményeként – tájékoztatta a jegybank alapítványa az MTI-t hétfőn. Közölték, a villa kivitelezési munkáival kapcsolatos első közbeszerzési eljárások is lezárultak, a közbeszerzési hirdetményt, illetve a jövő évre vonatkozó projektmenedzseri és műszaki ellenőri feladatokra vonatkozó nyílt közbeszerzési hirdetményt hamarosan közzéteszik. Az épületben […]

3-as metró

Lázár elnézést kér Tarlóstól

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elnézést kér Tarlós István főpolgármestertől és a fővárostól, amiért csütörtöki szokásos sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva, nem pontosan fogalmazott a 3-as metró felújításához kapcsolódó közbeszerzésről – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elnézést kér Tarlós István főpolgármestertől és a fővárostól, amiért csütörtöki szokásos sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva, nem pontosan fogalmazott a 3-as metró felújításához kapcsolódó közbeszerzésről – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel. Azt írták, hogy néhány napja megjelent a Közbeszerzési Értesítőben a […]

híd

Új Duna-híd Komáromnál: csak Kanadában van egyelőre ilyen átkelő

Megjelent az új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívás. Ha eredményes lesz az eljárás, a nyertes kivitelezővel még idén decemberében szerződést kötnek, és a munka jövő év elején megkezdődhet – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden. A társaság tájékoztatása szerint az új Duna-híd a meglévő vasúti hídtól 170 méterrel nyugatra épül meg. Az átkelőn kétszer egy sávos főút, valamint kerékpárút és gyalogos járda vezet majd át. A híd és a hozzá kapcsolódó útszakaszok forgalomba helyezése 2019 őszére várható. Az új […]